Anyák napi ajándékkészítő játszóházban
Anyák napi ajándékkészítő játszóházban
2010. április 30.
Ebben az évben is elérkezett az anyák napja. Már számtalan technikával készült ajándékot adtam édesanyámnak az elmúlt években
. Idén már nem volt ötletem, de akkor értesültem arról, hogy az iskolában Kecskés Beáta és Mansáné Makra Mária tanárnők fognak játszóházat tartani, ahol ötleteket kaphatok,
illetve el is készíthetem a meglepetést anyukámnak és a nagyszüleimnek. A kézműves foglalkozásra nem kellett semmilyen eszközt vinnem, ott minden rendelkezésemre állt.
Bár sokan voltunk, elsőként én próbálhattam ki az üveggravírozást, amely kezdetben nehéznek tűnt, de a végére már
egészen jól belejöttem. Miután elkészült anyukámnak az üvegre varázsolt pillang
ó, utána egy katicabogár alakú kis táskát készítettem papírból, melynek összeállításában segítséget kapta
m
. Végül egy üdvözlőlap került ki a kezeim közül. A szebbnél szebb elkészült ajándékok mellett, a kialakult hangulat is nagyon jó volt. Ellestem további ötleteket is, amiket a jövőben meg is valósíthatok.

Fekete Enikő 
8.c osztályos tanuló
Módosítás: (2010. május 14. péntek, 12:39)

